2017. december 31., vasárnap

Pillangó a holdfényben - Hatodik fejezet

Sziasztok, hosszú idő után ismételten megérkeztem, új fejezettel. Több mint egy hónap telt el, de azért remélem, nem felejtette el mindenki a történetet. Jó szórakozást hozzá, remélem tetszeni fog!
*****
Jihun



Az először csak halk beszélgetésnek tűnő tompa hangok szűrődtek át a körülöttem lévő sötétségen. A gondolataim lassan áramlottak, kuszák voltak, mintha belém lőttek volna egy lovaknak szánt adag nyugtatót. A külvilágból érkező zajok egyre erősebbé váltak, már ki tudtam venni a két férfi vitájának a lényegét, bár nem ismertem meg őket elsőre, 
- Mindenképpen látni akarta őt, és…
- Nem érdekel! - kiáltott fel a bariton alapján az idősebb. - Tudnod kellett volna, hogy erre még nem áll készen. Elvégre a húgod, az isten szerelmére! - fakadt ki. Végre minden eszembe jutott: a hirtelen telefonhívás, amit Inseong kapott az autóban, majd a kiakadásom, amint megláttam anyut kómában. De hát azt mondták, nem súlyos, nem? Akkor mi miatt aggódnak ők ennyire? 
A szemeim továbbra is le voltak ragadva, iszonyatosan nehezemre esett kinyitni őket, de a kórház tipikus neonlámpájának fénye már átszűrődött a pilláimon. Megerőltettem magam, felnéztem a hófehér plafonra, majd ülő helyzetbe tornáztam a testem. Láthatóan nem figyeltek fel a mozgolódásomra, ugyanis felém sem néztek, csak folytatták tovább a veszekedést.
- Igen, a húgom, akinek van szabad akarata, ergo, oda megy, ahova akar. Én legfeljebb annyit tehetek, hogy ott vagyok mellette - mondott ellent tárgyilagosan apának Inseong. - Tudom, hogy még csak most kaptad vissza, én is. De nem óvhatjuk még a széltől is, bármennyire szeretnénk. 
Köhintettem egyet, hogy felhívjam magamra a figyelmüket, és annyira egyszerre kapták felém a fejüket, annyira ugyanazzal a mozdulattal, hogy le se tagadhatták volna, hogy apa és fia. Elnevettem magam a hasonlóságon. Csak kerek szemekkel bámultak rám, valószínűleg azt hitték, az alvás alatt meg is őrültem. 
- Ezt látnotok kellett volna - kacagtam tovább, mire ismét ugyanúgy mozdultak: felvonták a szemöldöküket és kérdően néztek össze. 
Úgy éreztem, a stressz és a zsibbadás a jókedvvel, ami hirtelen eltöltött, szivárgott ki belőlem. Bármiféle nehézség nélkül fordultam ki az ágy szélére és álltam fel onnét, tekintetemmel a cipőmet keresve.
- Mégis mit csinálsz? Pihenned kell! - ugrott elém szinte azonnal apa, hogy visszanyomjon az ágyba, de én csak elhessegettem a kezeit. 
- Jól vagyok, csak egy kis altatót kaptam. Megnézem anyát, hogy van, aztán visszamegyek dolgozni - jelentettem ki, és láthatott valamit az arcomon, ugyanis nem ellenkezett. Hagyta, hogy összeszedjem a ruháimat, felöltözzek és távozzak, bár a szemeiből ki lehetett venni, hogy nem örül neki, nem próbált megállítani. 

Anyuhoz érve, fogalmam sem volt, mit kéne most kezdenem magammal, a helyzettel. Üljek le mellé? Beszéljek hozzá? Mondjam el neki, mennyire sajnálom, amiért úgy viselkedtem vele? 
Végül úgy döntöttem, egyiket sem teszem meg. Csak álltam ott pár másodpercig, miközben éreztem magamon Inseong vizslató tekintetét. Még egyszer rápillantottam az ágyban mozdulatlanul fekvő nőre, aki így, a kedves mosolya nélkül annyira idegennek tűnt, majd a bátyám mellett elsétálva léptem ki a kórház épületéből.
Nem szólt hozzám, én sem őhozzá. Lett volna mit mondanunk, mégsem éreztük kínosnak a csendet. Akkor is néma maradtam, amikor az iroda előtt kiszálltam az autóból, kezemben az összes cuccommal, félve, nehogy otthagyjak valamit az ülésen. A búcsúnk is csak egy apró mosoly volt, többre nem futotta.

Bűntudatom volt az anyával való veszekedésünk miatt, bár tudtam, hogy nem fog meghalni. A balesete után döbbentem rá, hogy akármelyik pillanatban elveszíthetek bárkit, erre sosem lehet felkészülni. A rémképek még mindig a lelki szemeim előtt lebegtek, amik akkor ötlöttek fel, amikor Inseong elmondta, hogy anyu balesetet szenvedett. A tény, hogy meghalhat, és úgy megy el, hogy még bocsánatot sem kérhettem tőle, iszonyatosan megrémített.
Az irodába belépve furcsa légkör fogadott. A feszültség szinte vibrált a levegőben, és ezt még úgy is éreztem, hogy mindenki a tárgyalóban volt, láthatóan egy ügyféllel. Legnagyobb meglepetésemre a helyiség ajtajánál két rendőr vigyázott a biztonságra.
Mikor be akartam lépni, elállták az utamat. Egyet visszaléptem, de ők nem tágítottak, kizártak a szobából.
- Mi folyik itt? - kérdeztem ridegen, szúrós tekintettel nézve a két tisztre.
- Nem engedhetünk be senkit, amíg az ügyvéd úr ki nem jön - jelentette ki hivatalosan. Zavarodottság és düh lett úrrá rajtam, így levágtam a táskámat az asztalomra, elővettem a telefonomat és tárcsáztam Jihun számát. Az első két csörgés után felvette, mire kiabálni kezdtem.
- Mi lenne, ha szólnátok ennek a két kutyának, hogy engedjenek be a tárgyalóba? - ordítottam a telefonba, nem érdekelt, hogy kit bánthatok meg a szavaimmal. A szemem sarkából láttam a zsarukat összenézni, majd kinyílt az ajtó, és egy meglepett szöszi nézett velem farkasszemet, mobilját még mindig a füléhez szorítva. - Végre… - morogtam, majd becsörtettem a helyiségbe, ahol levágódtam Changwook mellé. - Szóval, mi a helyzet? - kérdeztem, teljes figyelmemet az aktuális ügyre fordítva. Láthatóan valami nagyon komolyról volt szó, ugyanis a férfi, aki velünk szemben ült, börtönruhát viselt, a kezei pedig bilincsben voltak. Elvettem az aktát a főnök elől, hogy én is belepillanthassak. Úgy éreztem, muszáj valamivel lefoglalni a gondolataimat, hogy ne agyaljak olyan dolgokon, amikkel csak saját magamat bőszíteném fel. 
- Gyilkosság? - emeltem meg a hangom önkéntelenül is. Kikerekedett szemekkel bámultam a mellettem ülő ügyvédre, de ő nem nézett rám. Láthatóan feszengett, kínosan érezte magát, én pedig nem tudtam nem rákérdezni a dologra. - Nem arról volt szó, hogy nem foglalkozunk gyilkossági ügyekkel? 
- Inhee… - sóhajtott kimerülten. Nem volt a legjobb passzban, stresszesen üldögélt, és nyilvánvalóan a legkevésbé sem volt szüksége a faggatózásomra. - Nézd meg alaposabban az aktát. Az ügy megszólalásig hasonlít a húsz évvel ezelőttire, és…
- Ügyvéd vagy, nem ügyész. A te dolgod a vádlottak megvédése, nem a börtönbe zárása - szakítottam félbe. Egyértelmű volt számomra, hogy ő itt most a múltját hajszolja, az elsődleges célja az, hogy bosszút álljon azon, aki megölte a szüleit. Azonban ez nem egy sorozat, nem kezdhettünk önfejűen nyomozásokba, nem veszíthettünk el egy ügyet sem, mert az jelentősen csorbította volna a cég hírnevét. 
- Inhee, menjünk ki. - Határozott parancs volt, nem ellenkezhettem. Akármilyen jól is megvoltunk mi együtt, kollégákként, mivel a főnököm, engedelmeskednem kellett neki. Hátratoltam a székem, és szúrós szemeket meresztve Changwookra kisétáltam a tárgyalóból. 
- Mi az, amit nem lehet Jihunék előtt megbeszélni?
- Hazamész. - Kijelentés volt, nem kérés. Először fel se fogtam, hogy mit akar ezzel, és egy pillanatnyi döbbent csend után kezdtem csak el tiltakozni. 
- Nem! - emeltem fel a hangom felháborodottságomban. Meg sem várta, hogy kifejtsem, szinte félbeszakítva engem kezdett el ismét beszélni.
- Megértem, hogy ki vagy borulva édesanyád balesete miatt, de a munka nem megoldás semmire, főleg nem akkor, ha megkérdőjelezed a döntéseimet. Szóval, vagy hazamész, vagy csendben elintézed az adminisztrációval és nem ártod bele magad az ügybe. - Tiszteletet parancsoló kisugárzása és ellentmondást nem tűrő hangneme késztetett végül arra, hogy beadjam a derekam és némán leüljek az asztalomhoz, az irathalom elé. A gondolataim persze nem nyugodtak, képtelen voltam koncentrálni. Folyton Jihunék felé pillantottam, de a lehúzott roló miatt nem láttam sokat. 
Körülbelül fél órát dekkoltam a székemben, mikor is kinyílt a tárgyaló ajtaja és Youjin lépett ki rajta, a szöszivel együtt. Míg az idősebb az elszigetelt kis konyhaszerűségbe ment, a másik hozzám lépett, én pedig kérdően pillantottam rá. 
- Changwook azt mondta, menjünk el alibit ellenőrizni - felelte a néma kérdésemre. Azonnal felkaptam a kabátomat és a táskámat, és minden szó nélkül, szinte kirohantam az irodából. Éreztem, hogy ez végre valami olyan lesz, ami lefoglalhat egy kis időre, így iszonyatosan nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a munkába. 

Az egész délutánt együtt töltöttük, keresve a kis pubot, ahol az ügyfelünk töltötte az eset éjszakáját. Az elején még iszonyatosan kínos volt mindkettőnknek, nem tudtuk, miről kéne beszélgetnünk, de mikor eljött az a pillanat, hogy megtörjön a jég, be sem állt a szája. Sok mindenről szó esett, kiderült például, hogy ugyanoda jártunk általános iskolába, csak én egy évvel felette voltam. 
Érdekes mód, elkezdtem őt megkedvelni. Nem úgy, mint Youjint, akire tudtam, hogy bármikor számíthatok, sokkal inkább, mint egy… Pasit. 
Az ötödik utcából fordultunk ki sikertelenül, és már egy ideje csendben baktattunk. Az arcán gondolkodó kifejezés ült, így inkább nem akartam megzavarni, hátha előáll valami hasznos ötlettel, azonban csalódnom kellett.
- Nincs kedved eljönni holnapután egy buliba? - Én tényleg reménykedtem, hogy esetleg megszállja az ihlet, mégis merre kéne mennünk…
- Eltaláltad - feleltem egyszerűen. 
Anyu balesete után mindenhez volt kedvem, csak bulizni nem. Az aggódás minden pillanatomat kitöltötte, és, bár a munka valamennyire el tudta terelni a figyelmem, még amellett is ott volt a tudatom perifériáján az érzés. 
- Naa, légyszi - próbált volna könyörgéssel hatni rám, de szilárdan kitartottam a válaszom mellett. 
- Nem, Jihun. 

Vagy feladta, vagy érveken gondolkozott, hogy miért kéne elmennem vele, de nem igazán érdekelt, mi jár a fejében, amíg nem szólal meg megint, így némán folytattuk utunkat előre.
A véletlen egybeesések okozta sokk fog kinyírni, legalábbis eddig nagyon úgy áll a helyzet. Ismerős környékre tévedtünk, olyannyira, hogy egészen pontosan tudtam, hol vagyunk: azon a részén a városnak, ahol a legtöbb melegbár található, és ekkor már rájöttem, miért tűnt annyira ismerősnek a szórakozóhely neve, amit az ügyfelünk említett. 
- Jihun - kezdtem bele tétován. - Tudom, hová kell mennünk.
Célirányosan elindultam az egyik épület felé, ahol a földszinti üzlet fényesen ki volt világítva. Sajnos - vagy nem sajnos - nagyon is jól ismertem a környéket, legalább annyira, mint az engem. A pub előtt megálltam, nagyot nyeltem. Kissé féltem a viszontlátástól, főleg ennyi idő után, de tudtam, hogy nincs miért aggódnom. A szöszi mellettem csak némán figyelte a belső vívódásom, és még mielőtt benyitottam volna az üvegajtón, határozottan felé fordultam. 
- Meg kell ígérned, hogy bármi is történik odabenn, az kettőnk között marad. - Ez már-már egy parancs volt részemről, és konkrétan rettegtem attól, hogy bárkinek is elfecsegheti. - Nem mondhatod el senkinek, legfőképp nem Inseongnak. - Furcsán nézett rám, de azért bólintott, azonban ez nekem nem volt elég. - Esküdj meg! - szóltam rá erélyesen, és talán ebből látta meg igazán, hogy nekem mennyire fontos ez az egész.
- Rendben, oké, esküszöm. - Mikor végre kimondta, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Tudtam, hogy egy olyan dolog fog kiderülni rólam, ami alapjaiban megváltoztathatja a barátaimhoz és a testvéremhez fűződő kapcsolatomat, ha kiderül…

A hely semmit sem változott, mióta utoljára itt jártam. Délután révén, még nem volt tele emberekkel, mint az esténként lenni szokott, de akit a tekintetemmel kerestem, ott törölgette a poharakat a pult mögött. Az ajtó feletti csengő hangjára ránk nézett, és ahogy megpillantott engem, a szemei felcsillantak. Tudtam, mi következik most, így egyáltalán nem lepődtem meg, amikor átfordult a fa felületen és felém rohant. Az ajkait megéreztem a sajátjaimon, nem ellenkeztem, sőt, lehunyt szemmel visszacsókoltam.
- Rég volt, Sora - mosolyodtam el lágyan, átfonva karcsú derekát a kezeimmel, mikor elváltunk. Ő majdnem teljesen ugyanezt tette, óvatosan felpillantva a nála jó két fejjel magasabb Jihunra. 
- Rég bizony! Csak nem egy futó kalandra vágysz, drága? - kacsintott rám játékosan, de nevetve megráztam a fejem.
- Most éppen nem. Hivatalos ügyben jöttem - feleltem, majd elengedve őt, a szöszire néztem. - Ugye van nálad kép róla? - kérdeztem a még mindig sokkban lévő srácot, de a hangomra láthatóan kissé magához tért.
- Aha - vette elő a zsebéből az enyhén gyűrött fotót. 
- Mondd csak, Sora, láttad ezt a férfit, úgy egy héttel ezelőtt, este kilenc és tíz között, itt a bárban? - kérdeztem, a kezébe nyomva a képet. Nézte egy darabig, gondolkozott, majd vállat vonva visszanyújtotta. 
- Mondd csak, Inhee, azt hiszed, minden ittlévőre emlékszem arcról? - Az arckifejezése híven tükrözte a gondolatait, mintha hülyének nézne, amiért már csak az ötlet is felvetődött bennem. 
- Nem, de reméltem, hogy a kameráitok talán rögzítették az arcát - felelte angyali mosollyal, ő pedig gondterhelten kifújta a levegőt.
- A gépterem hátul van, kövessetek. - Ahogy elsétált, végre láthattam, mennyit változott igazából ő maga: mióta utoljára találkoztunk, iszonyatosan lefogyott, de a javára szolgált. A mozgása is nőiesebb lett, mintha a súllyal együtt a trehányságot is levedlette volna.

- Szóval, ki is ez a lány? - kérdezte végül a szöszi, amint eljutottak a tudatáig a dolgok.
- Az exem, alkalmi szexpartnerem, és a volt legjobb barátnőm. Hadd mutassam be neked Kang Sorát. 

6 megjegyzés:

  1. Ez most sokkolt egy picit! xD Amikor megláttam, hogy "homoszexualitásra való utalás" akkor komolyan mindenre gondoltam csak erre nem xD
    Kíváncsi vagyok Jihun tudja-e majd tartani a száját:')
    Még mindig imádom♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy jó kis újévi sokk :D Senki sem gondolt erre, viszont nagyon szerettem volna már valamelyik fanfiction-ömben egy biszexuális karaktert,és - bár az elején ezt nem tisztáztam, de - Inheet már a kezdetektől annak szántam, csak még a megnyilvánulás volt kérdéses ><
      Jihun előbb a sokkon jusson túl, aztán majd az is kiderül, hogy megtartja-e az ígéretét, vagy sem. :D
      Örülök, hogy tetszett, igyekszem a következővel, és köszönöm, hogy mindig írsz! ^_^

      Törlés
  2. Húúú...Erre én sem számítottam. Én is kombináltam mindenkit mindenkivel, és nem! Nagyon jó sztori! Folytasd minél előbb!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Senki sem számított rá, bár van egy meleg pár már a sztoriban, csodálom, hogy senki nem gondolt rájuk ><
      Nagyon örülök, hogy tetszik, igyekezni fogok a folytatással! ^_^

      Törlés
  3. Szia~
    Amikor először olvastam ezt a részt, nem nagyon esett le, hogy heteró. Őszintén, most se nagyon vágom, mi van, de ez tőlem nem szokatlan, majd beérek x3 Az méginkább homály, hogy te most kivel, mit akarsz, és leszögezem, nem vagyok nagyon beteg, kezelésre sem szorulok, de, ha már fiú-lánnyal, akkor minimum legyenek testvérek 😂 Itt a tökéletes alkalom xD Most már akár be is vallhatod, hogy ez volt a célod az elejétől kezdve. Az ikrek még jobb 😏 Amúgy, reméltem, hogy Youjin lesz az, erre Jihunra néz, mint pasira 😫😥😢😭 Tényleg legyen inkább Inseong 😂 Vagy tudod mit? Changwook.
    Meglepődtem, hogy benne van :O Mondjuk, tőled pont nem meglepő, de sokat dob az egészen - nem mintha nem lenne nélküle is tökéletes a történet :3
    Imádom, ahogy van. A karaktereket (Inseong az elején 😭), a történéseket, mindent. Néhol kissé gyors a nagy bumm és hírtelen változik valami, ám ez csöppet sem vesz el belőle.
    Nem nagyon olvasok heterót, de őszintén remélem, hogy hamarosan lesz új része, mert függője lettem 😍
    Iszonyat jó lett, Köszönöm, hogy olvashattam ❤💓💕💖💗💙💚💛💜💝💞💟

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia~
      Direkt akartam úgy, hogy homály legyen, kivel mit akarok, azt pedig, mint a végén is láthatod, nem teljesen heteró ez a fici. 😂
      Nem áll szándékomban spoilerezni, szóval a továbbiakban majd kiderül, miért is Jihun az, akire pasiként néz Youjin helyett. 😁
      Vérfertőzést tőlem ne várj, Inseong és Inhee nem fognak összejönni, ennyire beteg nem vagyok, Changwookkal meg pláne nem, olyan neki, mint egy "második apa", a fiatal kora ellenére.
      Örülök, hogy ennyire tetszik, bár közel sem tökéletes. Inseongnak megvolt az oka, amiért így viselkedett, a karakterek lehetnének jóval kiforrottabbak is, de igyekszem.
      Nem szeretem lassan felvezetni a hirtelen történéseket, mert elveszi az erejét, és nem olvashatok meglepődött kommenteket. 😂😂😂
      Az új rész készülőben van, de igyekszem vele ❤️❤️ Örülök, hogy tetszett, én köszönöm, hogy elolvastad! ❤️💓💕💖💗💙💚💛💜💝💞💟

      Törlés

Tinkerbells

Kiemelt bejegyzés

Pillangó a foldfényben - Hetedik fejezet

Szervusztok drága olvasóim - már ha vannak még ilyenek két hónap kihagyás után. Ismét hoztam nektek egy pillangót, és igyekszem majd kicsit...

Népszerű bejegyzések