8. fejezet - Sértettség

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, remélem tetszeni fog! Egy kis játékot is hirdetek nektek: Aki először felfedezi a történetben az összes KNK klipből merített jelenetet, annak teljesítem egy kívánságát a történetben, vagy novellát írok neki az egyik sráccal, ezt ő döntheti el. A megoldásokat facebookon várom, ahol Rhyssa Gray-ként találhattok meg. Jó szórakozást a részhez és jó játékot!

*****

 - Mégis mi a francot képzelsz? – kiáltottam fel, miközben erőteljesen elhúztam a kezem a szorításából. Az arckifejezése nem változott. Ridegen nézett rám, de nem válaszolt. Láttam rajta, hogy nem akar válaszolni.

Éreztem Ren, Anett és a fiúk pillantását a hátamba fúródni. Gondolni lehetett, hogy figyelik a kis közjátékot, ahogy Seung Jun a kiakadás szélén áll.

Fogalmam sem volt, mi lelte. Olyannak tűnt, mint aki legszívesebben megverne valakit; zaklatottnak, dühösnek.

 - Volnál szíves válaszolni, és nem csak meredni rám, mintha megöltem volna valakidet? Igazán elmondhatnád, miért kellett kirángatni, miközben jól elbeszélgettem a legjobb barátommal és egy munkatársammal! – fakadtam ki. Nem értettem, miért csinálta, és még csak az arcáról sem lehetett semmit leolvasni. Továbbra sem mondott semmit, valószínűleg ő is gondolkodott, hogy milyen kifogást találhatna.

Hátat fordítva az utcának, és ezzel együtt neki, indultam vissza a kávézóba.

 - Én… - szólalt meg végül. – Nem akarom, hogy Min Ki sunbae-vel legyél.

Lefagytam. Erre nincs jobb szó. Megálltam a mozdulatban, hogy kinyissam a kávézó üvegajtaját, az agyam próbálta feldolgozni a mondatot. „Nem akarom, hogy Min Ki sunbae-vel legyél.”  - visszhangzott a fejemben. Újra és újra átrágtam magam a szavakon, de nem találtam benne értelmet.

 - Hogy mondod? – fordultam vissza hitetlenkedve, mikor végre felfogtam, mit akar mondani. – Nem akarod, hogy Rennel legyek?

Helyeslően bólintott, mire a hitetlenkedés értetlen dühvé változott az arcomon.

 - És mégis, elárulnád, miért nem szeretnéd, hogy beszélgessek vele? A legelső kedvenc énekesemmel, akire a múltban felnéztem, és jelenlegi munkatársammal, akivel fotósorozatot készítek? Megbocsáss, Seung Jun, de felnőtt nő vagyok, el tudom dönteni, hogy kivel állok szóba, és kivel nem – jelentettem ki ridegen. A vöröslő harag elborította az elmémet, ezért még ez után az is kiszaladt a számon, amit soha nem akartam volna a szemébe mondani. – Foglalkozz inkább azzal, Hyeon Soo kikkel beszélget szabadidejében, ne azt ellenőrizd, én kivel milyen kapcsolatban állok.

Nem fordultam vissza felé, így nem láttam a reakcióját, de sejtettem, hogy nem voltak rá túl jó hatással a szavaim. Mire visszaültem Renékhez, már meg is bántam, amit mondtam, de ezt semmi pénzért nem vallottam volna be.

 - Minden rendben? – kérdezte Anett, mire próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, és bólintottam.

 - Persze, csak egy kisebb vita – feleltem, majd a másik beszélgetőpartneremhez fordultam. – Kérlek, ne haragudj a kis közjátékért. Seung Jun sürgősen meg akart valamit vitatni velem, és nem várhatott – pillantottam rá bocsánatkérően.

 - Semmi baj, megértem. Lassan úgyis jön a menedzsered, nem igaz? Nekem is vissza kéne indulnom a céghez, ma még van egy próbánk – állt fel az asztaltól, kezében a kávéjával. – Tessék, Kriszta, itt a telefonszámom – nyújtott át egy darab papírt. – Remélem, megismételjük később a beszélgetést. Nagyon élveztem. Sziasztok!

Miután elköszönt, kilépett a kávézó ajtaján, Anett pedig szinte rögtön letámadott.

 - Mit akart Seung Jun? – kérdezte izgatottan, mire az említett felé pillantottam, aki már egy asztalnál iszogatta a kávéját a többiekkel, néha-néha ránk nézve.

 - Azt, hogy ne beszéljek Rennel.

Meglepődésében elfelejtette becsukni a száját.

 - Mármint… Azért nem akarja, hogy beszélj vele, mert ő nem bírja, vagy valami másért? – kérdezte, mikor túljutott a kezdeti döbbeneten.

A kérdésére én sem tudtam biztosra a választ, azonban nem úgy tűnt, mintha különösebben neheztelne rá.

 - Hát… „Sunbae”-nek nevezte, szóval szerintem tiszteli őt. Meg nem hiszem, hogy haragudna rá valami miatt, vagy ilyesmi. Annyit mondott, hogy: „Nem akarom, hogy Min Ki sunbae-vel legyél.” Se többet, se kevesebbet. Mikor pedig visszakérdeztem, csak bólintott egyet. Akkor kiakadtam, és a fejéhez vágtam, hogy… - Nem fejeztem be a mondatot, inkább bűntudatosan lehajtottam a fejem. Valószínűleg Anett is lehordana, ha megtudná, mit mondtam neki. Nem volt fair tőlem, és lelkiismeret furdalásom is volt miatta, de semmi pénzért nem kértem volna bocsánatot. Túl büszke és sértett voltam hozzá.

Időközben megjött Yoon Joong is, így visszaindultunk a dormba. Az autóban feszült volt a hangulat, ugyanis a menedzserem hiába kérdezgetett, én nem voltam hajlandó válaszolni, Anett pedig nem is értette, miről beszél.

Elég mélyen voltam a gondolataimban ahhoz, hogy azt se vegyem észre, hogy lefékeztünk az épület előtt. A barátnőm volt az, aki visszarántott, mikor kissé megszorította a vállamat, ezzel jelezve, hogy megérkeztünk.

 - Köszönöm, hogy hazahoztál – mosolyogtam Yoon Joongra, aki egy biccentéssel reagált, majd kiszálltunk, ő pedig elhajtott.

Kicsit még sétáltunk a környéken, nem akaródzott hazamenni a szép időben. Elmentünk a közeli parkba, onnét pedig a fagyizóba, ahol megláttam Seung Junt és Hyeon Soot csókolózni. Kellemetlenül támadt fel bennem az emlék, de nem említettem Anettnek. Úgy gondoltam, akármennyire is a legjobb barátom, ez csak rám tartozik.

Ahogy beértünk a lakásomba, én már meg sem lepődtem azon, hogy a fél KNK ott ül a konyhámban, viszont Anettnek újdonság volt. Megdöbbenésében mozdulatlanná fagyva figyelte az eszegető In Seongot, Hee Junt és You Jint, ahogy koreaiul beszélgetnek. Tulajdonképpen a srácok észre sem vettek minket, amíg meg nem szólalt.

 - Ez mindig így megy? – kérdezte, mire – pocsék kedvem ellenére – kuncogva bólintottam.

 - Többnyire. Néha az egész banda átjön enni. Eleinte zavart, de aztán hozzászoktam. Meg persze néha ők vásárolnak be nekem kárpótlásként, nehogy már csak az én pénzemből egyenek – magyaráztam a helyzetet.

 - Sziasztok! – köszöntek ránk a fiúk, mire csak intettem egyet.

 - Mindjárt jövünk mi is enni – mondtam, majd behúztam Anettet a szobámba, hogy átöltözzünk. Melegítőt vettünk fel mindketten, úgy gondolva, hogy aznap már nem megyünk sehová, aztán csatlakoztunk a többiekhez.

 - Seung Jun egyébként hol van? Még nem jött haza? – kérdeztem, mire You Jin lassan letette az evőpálcikát.

 - Nem. Azt mondta, csak későn ér vissza, ki akarta szellőztetni a fejét. Megbántottad őt. – Nem volt neheztelés a hangjában, egyszerűen csak kijelentette. Ekkor vettem észre, hogy a többiek is abbahagyták az evést. Ekkor már sejtettem, hogy nem csak úgy véletlenül jöttek a lakásomba pont most. – Tudod, Kriszta – kezdett bele a mondandójába You Jin. – megértem, hogy nem jöttök ki jól Hyeon Sooval. Megértjük, hogy veszélyeztetve érzed a barátságotokat, de akkor sem kellett volna azt mondanod neki, amit.

Sokkoltak a szavai, először nem is tudtam rá mit reagálni. Hirtelen gyülemlett fel bennem a feszültség, így én is letettem az evőpálcikámat, a kezeimet pedig a tányér mellé támasztottam.

 - Megbocsáss? – álltam fel az étkezőasztaltól frusztráltan. Hogy merészel engem hibáztatni? Még ha ő lenne az egyetlen, aki megbántódott! – Ott voltál te, amikor felrántott attól az asztaltól, csak mert egy munkatársammal kávéztam? Ugyan a beszélgetésünket nem hallhattad, de könyörgöm! Mikor megkérdeztem, miért csinálta, annyit tudott felhozni, hogy nem akarja, hogy Min Kivel beszéljek. Ennyit. Ennyi volt a magyarázata.

Kiakadásomat csend követte. Nem értettek egyet az álláspontommal, ezt láttam rajtuk. In Seongon láttam, hogy engem hibáztat az egészért. Viszont megértettem őket. Hiszen régóta ismerték már egymást, teljesen normális, ha a legjobb barátjukat védik egy szinte ismeretlen nővel szemben. De azért örültem volna, ha csak megpróbálnak megérteni.

Anett csak kapkodta a fejét, hirtelen kialakult vitánkból nem értett semmit, hiszen koreaiul veszekedtünk. A hirtelen beállt csendből is ő rángatott ki minket, amikor megkérdezte, minden rendben van-e.

 - Egyétek meg a kaját, aztán menjetek el. Ha pedig Seung Jun visszaért, küldjétek át hozzám. Ezt meg kell beszélnünk – mondtam még, majd átmentem a nappaliba és levágódva a kanapéra csak meredtem magam elé. Fáradt voltam már, nem volt erőm gondolkodni a kialakult helyzeten.

Ülve aludtam el, és ugyanebben a helyzetben ébredtem arra, hogy valaki a hajamat birizgálja. Először csak a sötétet fogtam fel, ebből következtettem arra, hogy éjszaka van. Egyedül a város fényei világítottak be az ablakon, ezzel láttatva az engem piszkáló körvonalait.

Seung Jun volt az. Észre sem vette, hogy magamnál voltam, csak folytatta a tevékenységét.

 - Mit csinálsz? – kérdeztem halkan, rekedt hangon. Ekkor végre meglepődve az arcomra nézett.

 - Felébredtél? – reagálta, mire csak bólintottam, és vártam tovább a választ. – Csak… You Jin mondta, hogy kérted, hogy jöjjek át, és éppen aludtál, mikor megérkeztem, ezért gondoltam, hogy megvárom, amíg felébredsz, és akkor – hadarta szinte szünet nélkül, mire felkuncogtam.

 - Tudom, miért vagy itt. – Egy kevésbé kényelmetlen pózba helyezkedtem a kanapén. – Nem akartalak megbántani. Csak kicsúsztak a számon a dolgok – mondtam a szemébe nézve, már amennyire a fényviszonyok ezt engedték. Elmosolyodott. Anélkül is tudta, miért kérek bocsánatot, hogy konkrétan megneveztem volna.

 - Nem kellett volna olyan hülyén viselkednem. Igazából nem is tudom, miért csináltam – magyarázkodott, ismét a hajammal babrálva. Mintha zavarban lett volna.

 - Akkor szent a béke?

 - Igen. Szent a béke – felelte, mire átöleltem. Elég furcsa, kicsavarodott pózban voltunk, de ez nem számított. Csak az, hogy ismét jóban voltunk.

Az egész éjszakát átbeszélgettük. Szombat lévén nem kellett korán kelnünk, mivel dolgozni sem mentünk. Csak üldögéltünk a kanapén, beszélgetve, amíg Ji Hun be nem lépett a lakásba.

 - Kriszta! Ébren vagy? – kérdezte kiabálva, mire arcomat nevetve a tenyerembe temettem.

 - Itt vagyunk, csak ne kiabálj – szólaltam meg én is, úgy, hogy meghallja. – Anett még alszik.

Belépett a nappaliba, majd integetve odalépett hozzánk.

 - Sziasztok! – köszöntött minket, mire nem bírtam visszafojtani a nevetésemet, hangosan röhögni kezdtem. – Mondd csak, Kriszta – ült le közém és Seung Jun közé a kanapéra. – Nem csinálnál olyan finom reggelit, mint legelőször? – nézett rám kérlelő szemekkel, barátját figyelmen kívül hagyva. Megrökönyödve meredtem rá vissza, amolyan „ezt te sem gondolhatod komolyan”-pillantással.

 - Már arra sem emlékszem, akkor mit főztem nektek, ne nevettess. Meg aztán a többiek tegnapi kis akciója után nem is tudom, mi van itthon. Azt meg inkább meg sem említem, hogy egész éjszaka nem aludtam. – Úgy tűnt, neki csak az utolsó mondat maradt meg, ugyanis rögtön felkelt mellőlünk és Seung Junra nézett, majd vissza rám.

 - Mi történt köztetek? – kérdezte kissé idegesen, szinte hallottam, ahogy a fogaskerekek forognak az agyában gondolkodás közben. – Ugye nem…

 - Dehogyis! – vágtuk rá szinte egyszerre. Rögtön tudtuk, mi jutott eszébe, és a legjobb volt elejét venni a dolgoknak. Egyikünk sem akarta volna, hogy kimondja, ami a fejében járt. – Szóval, mit is szeretnél, mit főzzek? – tereltem vissza a témát az eredeti irányba.

 - Volt benne tojás, meg hús, meg hagyma is, meg azt a palacsintát, tudod. Amit legelőször csináltál, az érkezésed utáni napon.

 - Jó, legyen. De nem én mosogatok! – jelentettem ki előre, mintegy feltételeként annak, hogy megint én készítsek reggelit az egész bandának. Beleegyezően bólogatott, mire elindultam a konyha felé, hogy összeüssem a tojásrántottát és megcsináljam a palacsintát az éhenkórász bandának.

Szerencsére össze tudtuk vadászni a hozzávalókat a két lakásból, így rövidesen nekiállhattam. A két fiú ott akart segíteni, ahol csak tudott, viszont pont emiatt néha nagyon láb alatt voltak, így inkább mondtam Ji Hunnak, hogy menjen el bevásárolni, ha már kiesznek a vagyonomból. Ő készségesen szót fogadott, és ott hagyott minket. Egyedül maradtunk Seung Junnal a konyhában, ő csendben vagdosta a húst és a hagymát én pedig felvertem a tojásokat. Nem is szóltunk egymáshoz még egy darabig, csak a halk dúdolgatásom hallatszott. 

 - Mit szólnál hozzá, ha holnap elmennénk valamerre? Csak mi ketten, Anettet rábízzuk a srácokra, mi meg sétálunk egyet a városban, beülünk megnézni egy filmet, vagy egy kávéra, vagy valami ilyesmi – ajánlotta fel, mire meglepetten rápillantottam.

 - Persze, szívesen tenném, de… Nem terveztetek semmit Hyeon Sooval? – kérdeztem vissza kedvesen mosolyogva, mire megmerevedett.

 - Tudod… Az volt a menedzser kikötése a kapcsolatunkat illetően, hogy nem mutatkozhatunk nyilvánosan. Éppen ezért őt nem vihetem el ilyen helyekre. Vele majd csak este találkozom – felelte készséggel, mire rossz érzésem támadt.

„Ez így olyan, mintha csak azért akarna velem menni, mert őt nem viheti…” – futott át az agyamon a gondolat, mire meg is ráztam a fejem. – „Ugyan már, az nem lehet. Csak kevés időt töltünk mostanában együtt, és ezt szeretné pótolni. Nincs ebben semmi különös.”

 - Akkor rendben. Legyen így – mondtam még mosolyogva, mire ismét némaságba temetkeztünk, egészen Ji Hun érkezéséig. – Mellesleg, ne beszélj úgy Anettről, mintha valami kiskutya lenne. Nem kell őt rábízni senkire, tud magára vigyázni – dorgáltam meg kissé játékosan.

Nem sokkal később már mind az öten a konyhámban terpeszkedtek, és a hatalmas adag kaját zabálták fel, én pedig mosolyogva eszegettem a saját adagomat. Anett is kijött a hangzavarra, amit ők öten csaptak, és ott állt egy szál pizsamában és a kis mamuszában, teljesen kócosan a konyhaajtóban.

 - Jó reggelt – köszönt álmosan, megdörzsölve a szemeit. Látszott rajta, hogy nem jutott el a tudatáig, hogy öt (majdnem) felnőtt férfi előtt áll egy szál hálóing-szerűségben. A fiúk csak úgy falták a szemeikkel a látványt, egészen addig, amíg a karjaikra nem csaptam a konyharuhával.

 - Legalább lennétek olyan tapintatosak, hogy elfordultok, idióták! – szidtam le őket, majd Anett felkarját megfogva visszarángattam a szobámba. – Szerintem öltözz fel, mielőtt kijössz – tanácsoltam neki, majd visszatértem a konyhába. – Remélem, kinézelődtétek magatokat.

Ez után csendben eszegettek tovább, én pedig raktam Anettnek a tojásból egy tányérra, hogy neki is jusson. Mikor visszatért, immár felfrissülve, éberen és teljesen vörösen a szégyentől, senki sem szólalt meg. Hozzálátott a reggelijéhez, és az általában szokatlan némaság rátelepedett a szobára.

 - Szóval, ha nem bánjátok, mi ketten Seung Junnal holnap elmennénk vidámparkba, meg ilyenek. Rátok bízhatom Anettet anélkül, hogy aggódnom kéne, mi történik? – kérdeztem végül Ji Huntól, hiszen ő volt a csapat leadere. Bólintott, ezzel jelezve, hogy bízhatok benne, hogy nem lesz semmi baj. Ez után a barátnőmmel is megbeszéltem a másnapot, ő is beleegyezett. Nem sokkal később pedig a fiúk leléptek, így kettesben maradtunk.

 - Kinek az ötlete volt a randi? – kérdezte izgatottan, mire csak reménytelenül megráztam a fejem.

 - Nem randizunk. Seung Jun Hyeon Sooval jár. Csak elhívott, mert ritkán van lehetőségünk együtt lenni. Ennyi – reagáltam vállat vonva, de ő nem hagyta ennyiben. Addig piszkált, amíg el nem fogadtam, hogy ő randinak tekinti a holnapi napot, és hogy őszinte legyek, én is reménykedtem benne, hogy így lesz. Próbáltam elnyomni ezt a részem, de nagyon szerettem volna, hogy ha Seung Jun is randiként tekint rá. Vagy akár csak annyi is elég lett volna, ha nőként tekint rám. De tudtam, hogy ez lehetetlen.

Remélem tetszett, kérlek, hagyj nyomot magad után!