Epilógus

Egy év, egy hónap és tizenöt nap. Ennyi ideig írtam ezt a történetet. 

Nyolcvankét oldal, és 33.699 szó. Ennyit számolt a Word.

Rengeteg érzés, amit Kriszta tőlem kölcsönzött, rengeteg személy, akit a mellékszereplők megalkotásához használtam. Fáj megválnom ettől a történettől, olyan számomra, mintha a gyermekem lenne. Ebben az Epilógusban tulajdonképpen a saját gondolataimat írtam le, hogy milyennek képzelem kettejük jövőjét. Nincs meghatározott dátum, nincs semmi Kriszta hozzátok beszél, ő maga vesz búgyút tőletek, így nekem talán nem kell. Főleg, hogy hamarosan visszatérek. Egy rövid szünetre megyek ugyan, de igyekszem nem hosszúra nyújtani, és viszonylag rendszeresen One Shotokkal ellátni benneteket. Köszönöm, hogy velem tartottatok, amíg végigszerencsétlenkedtem ezt a tizennyolc fejezetet. Voltak jobb időszakok, voltak rosszabbak, de az olvasók mindig itt voltak, hogy támogassanak. Ez az, amiért végtelenül hálás vagyok, és remélem, a Butterfly in Moonlight-ot is ugyanennyire szeretni fogjátok. Detti elköszön, pedig még nagyon sok mindent mondana. Jó szórakozást, és a kommenteknek még mindig örülök! 

„Sosem tűnődtem azon, hogyan fogok majd meghalni − bár az utóbbi hónapokban lett volna rá okom. Ám ha el is játszom a gondolattal, biztos nem így képzelem.”*

Ja, nem, bocsi, ez nem az. Szóval, kéne valami happy end a végére, igaz? Olyasmi, hogy „boldogan éltek, amíg meg nem haltak”, vagy egy két évvel később betekintés. Nos, nem lesz. Ha azt mondom, boldogan megvagyunk Seung Junnal, nem igaz. Többet veszekszünk, mint eddig valaha, de hát ez normális, nem igaz? Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, csak a miénkben kicsit több. A modell karrierem felfutóban van, lediplomáztam az orvosin, na, nem mintha a szórakoztatóiparban sok mindent kezdenék egy ilyen papírral. Nem kezdtem el a rezidensképzést, valahogy öt idióta és a munka mellett nem nagyon lenne tá időm.

Hyeon Sooval nem találkoztunk, mióta visszatértünk, és Ren sem keresett egyszer sem. Viszont, ami pozitívum, hogy sok hírességgel ápolok jó viszonyt, Jay Parktól kezdve Kwon Ji Yongon át az FT Island énekeséig, Hong Kiig. Ebben az országban sikerült úgy kiteljesednem, ahogy otthon nem ment volna, és szépen lassan elvesztettem az érdeklődésem az orvostudomány iránt is.

Még mindig én főzök a KNK-ra, bár In Seong és Seung Jun is elég gyorsan tanul ilyen téren. Jut is eszembe, a pasimmal (annyira nem szeretem ezt a szót…) két hónap után összeköltöztünk az én lakásomba, bár, nem mintha sokat számított volna, éppen kinél vagyunk. Talán egy kis privát életteret kölcsönzött nekünk a fal, ami elválasztott a másik négytől, de nem sokat számított, hiszen általában vagy ők voltak nálunk, vagy mi náluk.

Szóval, hogy ez happy endnek számít-e, azt nem tudom. Mindenesetre remélem, sokáig megmaradunk ebben a békés állapotban, bár Seung Jun pont most csapta be dühösen a fürdőajtót.

 - Kriszta, már megint nem állítottad át a zuhanyt! Tudod, milyen baromi hideg vizet szoktál magadra engedni?!

Akkor, azt hiszem, ennyi lett volna. Ezzel az én történetem itt lezárul, és ajánlom a kedves írónőnek, hogy a Butterfly in Moonlight szereplőgárdáját ne szívassa ennyire!