Sziasztok! Tudom, késtem, ráadásul majdnem egy hónap telt el az előző és a mostani rész között, noha megígértem, hogy igyekszem nem visszaállni a havi egy részes megoldásra. Nem mentegetőzöm, felesleges lenne, így csak jó szórakozást kívánok a részhez, és megjegyzem, hogy én nagyon élveztem az írását.
(Apró megjegyzés: Nagyon boldoggá tettetek azzal, hogy már kilencen feliratkoztatok a blogra. Nagyon szépen köszönöm!)
(Apró megjegyzés: Nagyon boldoggá tettetek azzal, hogy már kilencen feliratkoztatok a blogra. Nagyon szépen köszönöm!)
*****
Az első
alkalommal, ahogy megpillantottam Hyeon Soot, csak az jutott róla eszembe, hogy
mennyire gyönyörű. Mármint a szó szoros értelmében, gyönyörű. Hófehér bőr,
mosolygós szemek, hibátlan, kerek arc, tökéletes test. Mintha csak egy angyal
szállt volna elém. Még a hangja is lágy volt, ahogy bemutatkozott. Rögtön
megértettem, hogy miért esett bele szinte azonnal Seung Jun. Ha férfi lettem
volna, nekem is elvonta volna a figyelmem mindenről.
Viszont
volt valami, ami nem tetszett vele kapcsolatban. Nem tudtam volna megmondani,
miért, de nem bíztam benne.
- Rendben vagy már? – kérdezte kedveskedően a
vállamra téve a kezét, miközben letelepedtünk a srácok lakásának kanapéjára.
Nem tetszett a tekintet, ahogy rám nézett; láttam benne kárörvendést,
féltékenységet és egyfajta kiszámítottságot is. Mintha előre tudta volna, mi
fog következni. Mintha minden előre el lett volna tervezve.
Ezt a
gondolatot inkább elnyomtam magamban, elvégre tudtam, hogy lehetetlen.
Próbáltam meggyőzni magamat, hogy semmi ártó szándéka sincs.
- Igen, rendben vagyok – feleltem erőltetetten
rámosolyogva.
Ezután a
kis párbeszéd után nem igazán szóltunk közvetlenül egymáshoz, nem tettünk fel
egymásnak kérdéseket. Viszont Seung Jun láthatóan azt szerette volna, hogy jól
kijöjjünk egymással. Mikor felvetődött, hogy Hyeon Soo szereti a Trónok harcát,
ő rögtön rávágta, hogy „Kriszta is.”
Jó volt
látni, hogy ilyen jól kijön valakivel, annak ellenére, hogy továbbra is ott
volt az a gyomromat szorongató érzés. Féltem, hogy elveszítem, hogy
elfeledkezik rólam, én pedig egyedül maradok ebben a majdnem teljesen vadidegen
országban. Nekem ő volt a kapaszkodó, a biztos pont Szöulban. Legalábbis akkor
még ezt hittem.
Lassan
teltek a hetek, elérkeztünk a vizsgaidőszakhoz. Ekkorra került a hivatalos
bemutatásom, elkezdtük forgatni a KNK videoklipjét, tanulnom kellett, és ekkor
csináltuk meg a nagy sikert arató első fotósorozatom. Egyik este hulla fáradtan
értem haza, és álltam meg a lakásom előtt. Beírtam a kódot, mire nyílt is az
ajtó. Korom sötét volt, pedig emlékeztem rá, hogy a konyhában véletlenül égve
hagytam a villanyt, de nem nagyon törődtem vele. Túlságosan kimerült voltam
ilyen apróságokkal foglalkozni. Aztán felkapcsoltam a lámpát.
- Boldog szülinapot! – hallottam a
jókívánságokat, miközben meglepetten ledermedve álltam a bejáratnál. Aztán
elkezdtek énekelni, mindenki egyszerre.
Nagyon
meghatódtam. A sírás kerülgetett, a könnyek szúrták a szememet, ahogy
végignéztem az összegyűlteken. Majd megakadt a szemem egy bizonyos személyen.
- Anett! – sikítottam fel örömömben, majd
legjobb barátnőm nyakába vetettem magam, míg a többiek konkrétan kiröhögték a
kis akciónkat.
Nagyon
örültem ennek a meglepetésnek, bár nem tudtam, kinek köszönhetném meg. Őszintén
szólva, a nagy hajtásban arról is elfeledkeztem, hogy a szülinapom aznap van,
így valószínűleg nem ártott, ha mindenkinek megköszönöm.
- Nagyon rendesek vagytok, hogy így bulit
szerveztetek nekem, meg minden. Valójában nem is gondoltam bele, hogy lassan
betöltöm a huszonkettőt. Azt hiszem, megint egy évvel öregebb lettem – nevettem
el magam. Angolul beszéltem, hogy mind Anett, mind a srácok, valamint Hyeon Soo
és a menedzser is értsék. – Nagyon örülök, hogy mind itt vagytok. De hol a
torta? – kérdeztem játékosan felnevetve, mire Seung Jun berohant a konyhába, és
a kezében a sütivel tért vissza. Rajta gyertyák voltak, nem számoltam meg, de
valószínűleg pont annyi, ahány éves lettem. Boldogan mosolyogva kívántam, majd
fújtam el a lángokat.
Az este
fantasztikusan telt. Nevettünk, megnéztük a videót, amit a fiúk csináltak.
Konkrétan elsírtam magam Seung Jun kis monológján. Hosszú ideje ez volt a
legboldogabb napom, köszönhetően a barátaimnak. Nem gondoltam volna, hogy Anett
csak azért ideutazik Dél-Koreába, hogy együtt ünnepeljük a szülinapomat, de
láthatóan sokat készült rá.
Késő
volt, mire ágyba kerültünk. Még lefekvés előtt megágyaztam a kanapén az
újdonsült vendégemnek, míg ő a fürdőben foglalatoskodott, majd én végeztem el
az esti rutinomat. Az álom viszont hamar jött, és a végéig nem is tudtam
felébredni.
Kívülről láttam, ahogy Seung Junra meredek,
kifejezéstelen arccal. Láttam a fájdalmat a szemeiben, a csalódottságot. Láttam
magam elsétálni, felemelt fejjel, kihúzott háttal, és azt is, ahogy ő utánam
nézett.
Hallottam a hangját. Gyere vissza, suttogta. Ne
tűnj el. Ne hagyj el. Csak maradj velem.
Nem hallgattam rá, sétáltam tovább a semmibe, míg
el nem tűntem, és ott nem hagytam őt.
Izzadtan
keltem reggel, mintha csak egy rémálomból ébrednék. Pedig nem lehetett annak
nevezni, legalábbis nem a szó szoros értelmében. Nagyon valóságos volt,
olyannyira, hogy éreztem a bűntudatot, a fájdalmat, mindent, amit akkor.
Elmeséltem
Anettnek mindent, ami mostanában történt: a pánikrohamokat – amikről már tudott
Seung Juntól -, a gyomorszorító érzést, amit akkor érzek, mikor együtt látom
őket Hyeon Sooval és az álmot is.
- Szerintem te beleszerettél – jelentette kis
egyszerűen a kis mesemaraton után.
- Ez nem egy vicc, Anett. Én komolyan beszélek
– reagáltam, miközben hitetlenkedve néztem rá. Nem tudtam, illetve nem akartam
elhinni, hogy ez igaz lehet, annak ellenére, hogy mélyen magamban már tudtam. Nem akartam neki igazat adni, de
éreztem. És ugyan még tagadtam – hiszen hogy is ne tagadtam volna, hogy
belezúgtam az egyik legjobb barátomba -, de volt benne logika.
- Tudod, hogy nem viccelek. Te tényleg
beleestél – nevetett rám kedvesen. Nem úgy, mint amikor gúnyosan kiröhögik a
másikat, sokkal inkább kedveskedően, hogy ez nekem eddig miért nem esett le.
Nem
tudtam vele nevetni. Csak bámultam magam elé, miközben azon gondolkodtam, hogy
ezek után hogyan fogok Seung Jun szemébe nézni. Valószínűleg ezért van ez a
bizalmatlanságom Hyeon Sooval szemben is: nem akarom, hogy fájdalmat okozzon
neki.
Semmiképpen
sem akartam volna tönkretenni a barátságunkat azzal, hogy ezt elmondom Seung
Junnak. Tudtam, hogy azzal az egész Szöuli kalandomnak vége lenne, és
utazhatnék is haza. Vagy legalábbis én döntenék úgy, hogy – szerződésszegés ide
vagy oda – lelépnék az országból, és soha többet nem állnék vele szóba. Ott és
abban a pillanatban, ahogy elé állnék, véget érne a kettőnk közötti kapcsolat,
ezzel a lehetőséggel pedig nem akartam számolni. Márpedig annak az az ára, hogy
akármennyire is kellemetlenül érzem magam Hyeon Sooval kapcsolatban,
akármennyire is utat akar törni a félelem, nem tudhat meg semmit az
érzéseimről.
Nem
sokkal ezek után megérkezett Yoon Joong, és indulnunk is kellett a legelső
hivatalos, magazinnak szánt divatfotózásomra. Nem tudtam és nem értem rá
izgulni, egyrészt a gondolatok miatt, amik egyfolytában ott cikáztak az
agyamban, másrészt pedig mert tudtam, hogy nem fogom elrontani. Csak be kell
állnom a pózba, amit a fotós mond, olyan arckifejezést felvenni, amilyet kér,
és tűrni a sok fényt, ami majd körbevesz. Fejben is ott kell lennem, mert ha
elkalandoznak a gondolataim, az kiül az arcomra.
Anett is
velünk jött. Úgy tervezte, hogy egy hetet tölt el Szöulban, utána hazautazik. Csak
egy hét szabadságot tudott kivenni a munkahelyén, valamint az egyetemre is
gondolnia kellett. Már az is boldoggá tett volna, ha csak a szülinapomon
jelenik meg, és másnap már utazik is vissza, éppen ezért örültem nagyon, hogy
egy teljes hétig velem lesz. Tény és való, hogy honvágyam volt, még ha nem is
nagyon jutott időm erre gondolni a fiúk és a munka mellett, és ezen az érzésen
tudott csillapítani egy kicsit a jelenléte.
A
fotózás elterelte a gondolataimat. Nem koncentráltam semmi másra, a fotós
minden alkalommal rám szólt, mikor látta, hogy akár csak egy kicsit is, de
máshol járok. Így nem volt időm és alkalmam másra figyelni, legyen az akár
Anett a terem sarkában, ahogy engem nézett, vagy akár Seung Jun és az
érzelmeim, amik akár akartam, akár nem, elő akartak törni belőlem. Késztetést
éreztem magamban arra, hogy elmondjam neki, annak ellenére, hogy tudtam, mi
történne. Annak ellenére, hogy alig pár órája döbbentem rá. Annak ellenére,
hogy…
- Rendben, szünet! – kiáltotta el magát a
fotós, ezzel megszakítva a gondolataimat. Elsétáltam a fehér háttér elől,
egészen a kameraállványig, ahol megszabadultam a magassarkútól. – Miért nem tud
koncentrálni? – lépett hozzám a fényképész, mire ráemeltem a pillantásom.
- Elnézést kérek, a folytatásnál jobban
odafigyelek – hajoltam meg illemtudóan a férfi felé, majd Anetthez sétáltam. –
Menjünk enni – mosolyogtam rá kedvesen, mire csak bólintott.
Jót
tett, hogy ott volt velem. Mindenféléről tudtunk beszélni; arról, hogy mi a
helyzet otthon, Magyarországon, hogy vele mi történt az elmúlt közel két
hónapban, és még sok minden más szóba jött. A Seung Jun-témát messzire
elkerültük, nem akarta még jobban elvonni a figyelmem a munkáról.
- Nagyon ügyes vagy egyébként – jegyezte meg,
miközben sétáltunk vissza a terembe. – Nem gondoltam volna, hogy tehetséged van
a modellkedéshez – nevetett fel, én pedig vele nevettem.
- Hidd el, hogy én sem. Csak jött egy
lehetőség, én pedig megragadtam – reagáltam le egy vállrándítással, majd
beléptünk az ajtón. Nekem még át kellett öltöznöm, szóval itt elváltunk
egymástól; ő visszatért eddigi megfigyelő helyzetébe, én pedig az öltözőbe
siettem, ahol gyorsan igazítottak a hajamon és a sminkemen, majd lecseréltem a
ruhám.
A
második rész annyival volt bonyolultabb, hogy egy férfi modellel kellett együtt
dolgoznom. Fogalmam sem volt, ki lesz az, nem árulták el a nevét. Egészen addig
a pillanatig nem tudtam semmit róla, amíg ki nem lépett a másik öltöző ajtaján.
A Nu’est-es Ren volt az. Fekete-fehér inget viselt, fekete farmerral és fehér
bakanccsal. A haja tökéletesen be volt állítva, én pedig nem hittem a
szerencsémnek, hogy megismerhetem az idolt, aki a legelső kedvencem volt.
Odalépdeltem hozzá a magassarkúmban, és bemutatkoztam. Még így is magasabb volt
nálam.
- Horváth Kriszta vagyok, örülök, hogy együtt
dolgozhatunk – hajoltam meg, mire ő ugyanezt tette.
- Choi Min Ki, örvendek – nyújtott kezet, amit
örömmel ráztam meg. Nem állt szándékomban elárulni neki, hogy mekkora rajongója
voltam régebben, így, nem szólaltam meg többször. A továbbiakban mindketten
követtük a fotós utasításait, csak akkor szóltunk egymáshoz, ha feltétlenül
szükséges volt. Láttam a szemében egyfajta kételkedést, amelyet a nyelvi
szintem iránti érdeklődésnek tudtam be, és amely fokozatosan eltűnni látszott,
ahogy újra és újra megszólaltam az anyanyelvén.
Délután
négykor végeztünk. Gyorsan átvettem a hétköznapi ruháimat, majd rohantam is
Anetthez. Azt gondoltam, biztos nagyon egyedül érezhette magát olyanok között,
akiknek nem értette a nyelvét, és a szokásaikat is legfeljebb az interneten
tanulta, de mikor kiléptem az öltözőből, pozitívan csalódnom kellett. Nagyon
jól elbeszélgetett a menedzseremmel, és látszólag nagyon elmélyültek a
társalgásban. Éppen ezért nyugodt szívvel tudtam a felém igyekvő Renre
koncentrálni.
- Szia, Kriszta! – ejtette ki a nevemet kissé
furcsállva, amit én kedvesen megmosolyogtam. Még mindig jót derültem azon, hogy
némelyeknek mekkora nehézséget okoz a nevem helyes kimondása, a nyelveink
eltérése miatt.
- Szia! – reagáltam a köszönésre, miközben
felnéztem rá. Meg kellett állapítanom, hogy élőben is legalább olyan jól néz
ki, mint a képeken, amiket tiniként csodáltam. Ha nem jobban.
- Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy
mivel nekem van egy szabad órám, ha te is ráérsz, lenne kedved meginni velem
egy kávét vagy valamit? – tette fel a kérdést, mire tétován Anett felé
pislogtam.
- Szívesen tenném, csak… A legjobb barátom
meglátogatott, és nem szeretném egyedül hagyni… - jegyeztem meg óvatosan, mire
azt felelte, hogy nem bánja, ha ő is eljön, így hát, hármasban indultunk el a
közeli kávézó felé. A menedzser azt mondta, hogy öt körül értünk jön majd,
szóval ne húzzuk sokáig a kávézást.
Igazából
maga a beszélgetés elég furcsára sikerült. Hol koreaiul, hol angolul, hol
magyarul kellett beszélnem, hiszen mikor Ren egyenesen felém intézte a szavait,
azt koreaiul tette, ha Anettet is be akarta vonni, angolul beszélt, a barátnőm
pedig, ha valamit nem értett, természetesen magyarul kérdezte tőlem, hogy miről
van szó. Kissé kínosan tetszelegtem ebben a fél-tolmács szerepben, és kicsit
nevetségesnek is éreztem magam.
Pécsről,
az otthonunkról meséltünk neki, képeket is mutattunk a Széchényi térről, a
Mecsekről, tulajdonképpen mindent elmondtunk, amit érdekesnek találtunk. A
kulturális lehetőségeket, fesztiválokat, koncerteket… Nagyon belelendültünk, és
látszott, hogy őt is érdekli. Egy pillanatig sem láttam az arcán unalmat, csak
érdeklődést és kíváncsiságot.
Kizártuk
a külvilágot, valószínűleg ezért nem vettük észre a kávézó ajtaján belépő srácokat.
Arra ocsúdtam fel, hogy valaki elkapja a csuklómat, felránt a helyemről, és
kivisz az épület elé. Mikor szembefordult velem, meglepődötten meredtem Seung
Jun kifejezéstelen szemeibe.
- Mégis mi a francot képzelsz? – kiáltottam fel,
miközben erőteljesen elhúztam a kezem a szorításából. Az arckifejezése nem
változott. Ridegen nézett rám, de nem válaszolt. Láttam rajta, hogy nem akar válaszolni.
Köszönöm, hogy elolvastad, kérlek, hagyj nyomot magad után!
Puszi: Rhyssa
SDMNGFJDSK SZIA REN LDKFJHJSK
VálaszTörlésJó, miután kitomboltam magam visszatérnék a lényegre.
Először is: SeungJun neked meg mi a fene bajod van, he?! xD Hát mit ártott neked Kriszta, te?
Másodszor: nekem sem szimpatikus HyeonSoo, mondjuk lehet ezt betudhatom a "minek avatkozol a shipembe" dolognak xD
Harmadszor: SZIA REN
Jó, leállok.
Imádtam, kíváncsi vagyok, hogy mi sűl ki ebből az egészből. Azért sejtettem, hogy SeungJun valahogy megjelenik még a végén x3
Örülök, hogy tetszett :D Rent részben a Produce101 miatt írtam bele, részben pedig hogy népszerűsítsem kicsit a Nu'est-et az olvasóim körében, hátha. :D
TörlésHyeon Soot nem szántam szimpatikus karakternek, szóval nem csodálom, hogy nem kedveled.
SeungJun meg... Hát, majd meglátod. Annyit előre megsúgok, hogy az utolsó pár rész végig az ő szemszögéből lesz. :D (lö spoiler)
Köszönöm, hogy elolvastad és hogy írtál, igyekszem a következő fejezettel. ^^
Úristen, úristen, úristen!
VálaszTörlésI-M-Á-D-O-M!!! Ez a rész is csodálatos volt és ahh... A jó írók tudják a legjobban lezárni a részeket. Mindig úgy fejezik be az adott részt, hogy lelkesen várják az olvasók a következőt.
Annyit halkan megjegyzek, hogy ha látnád a lelkesedésem, már ma hoztad is volna az újat! :D
Úristen, nagyon köszönöm *-* El nem tudod képzelni, mennyit jelentenek ezek a kommentek és visszajelzések, hogy mennyi energiát adnak a folytatáshoz! Nagyon köszönöm, hogy jó írónak tartasz, és hidd el, ettől az egy kis reakciótól én legalább annyira lelkesedek most, mint te! ^^
TörlésIgyekszem a következő fejezettel, ahogy csak tudok! *-*