10. fejezet - Beszélgetős este

 Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, igaz, egy kevéske késéssel, amit sajnálok. Jó szórakozást hozzá. Az egészet a Nu'est - Good bye bye című száma ihlette. Arra kérlek benneteket, hogy adjatok egy esélyt a srácoknak, hiszen nagyon tehetségesek, és sajnos most nem áll éppen a legjobban a szénájuk. Szóval, kérlek benneteket, hogy támogassátok őket, megérdemlik, mert nagyon sokat dolgoztak a rajongókért, és mi, L.O.Λ.E.-ok szeretnénk, hogy ez a jövőben is így lehessen. 

De most már elég a szócséplésből, jó szórakozást az új fejezethez!
*****

  - Nem lehet, hogy ő is érez irántam valamit, ugye? 

 - Seung Junra gondolsz? - hallottam meg egy furcsán ismerős hangot magam mellől. Odanéztem, és először a szőke tincseket vettem észre, amelyek egy kedvesen mosolygó arcot kereteztek. Ren kedvességtől csillogó barna szemekkel nézett rám, láttam rajta, hogy őszintén kíváncsi arra, hogy mit keresek éjnek évadján a sötét, kivilágítatlan parkban. 

- Hát te? - feleltem kérdéssel a kérdésre, felvonva a szemöldökömet. Valamiért úgy éreztem, nem akarom, hogy megtudja, ami Seung Jun és köztem történt. Nem akartam, hogy bárki megtudja. 

 - Sétáltam hazafelé, és megláttam, hogy itt üldögélsz. Gondoltam, csatlakozok. - Elég erősen hazugságszagú volt a magyarázata, de nem akadékoskodtam. Ha nem akarja, nem mondja el, mindenkinek vannak titkai. Lehet, hogy a barátnőjével találkozott (vagy barátjával... ki tudja?) - Szóval, Seung Junról van szó? - terelte vissza a témát az eredeti irányba, mire csak megvontam a vállam.

 - Nem igazán. Csak... Van valaki, akire sokat gondolok mostanában - motyogtam kínosan. Tényleg nem akartam, hogy megtudja, mi van - vagy inkább mi nincs - köztünk a colossal. 

Csak bámultam magam elé, megfigyeltem a velünk szemben álló fa minden egyes kis részletét, amit látni véltem, hogy ne kelljen ránéznem.  - Ki az, ha szabad tudnom? – Csak nem hagyta annyiban a dolgot, pedig szerintem elég érthetően jeleztem, hogy nem akarok róla beszélni.

 - Nem gondolom, hogy olyan jó lenne a kapcsolatunk, hogy ilyeneket elmondjak neked – rántottam meg a vállam hanyagul. Ezzel lezártnak tekintettem a témát, így felálltam, leporoltam a fenekem, majd elindultam vissza arra, amerről jöttem. Csak azzal nem számoltam, hogy csatlakozik hozzám. Mikor lett ez ilyen lerázhatatlan?

Na, nem mintha bántam volna. Semmi bajom nem volt azzal, hogy velem jött, sőt, kedveltem Rent annyira, hogy vele töltsek valamennyit abból a kevés szabadidőmből, de abban a pillanatban egyedül szerettem volna lenni. Teljesen egyedül a gondolataimmal, hogy rájöjjek, mihez akarok kezdeni ezután. Hogy hogyan viselkedjek ezek után Seung Junnal.

Nem sok vizet zavart, ahogy mellettem sétált, viszont amikor átkarolta a vállam, és közelebb húzott magához, rögtön megéreztem a gyenge alkoholszagot.

 - Te ittál? - kérdeztem meg, miközben leráztam magamról a karját.

 - Csak egy kicsit. Annyit, amennyitől jó kedve van az embernek – felelte mosolyogva. – Veled akartam tölteni egy kis időt, így elmentem a lakásodhoz, de amikor láttam, ahogy Seung Jun meg akar csókolni, úgy gondoltam, inkább csak a távolból figyellek.

Megdöbbentem. Látta? Látta, a majdnem csókunkat? Látta, ahogy elrohantam? Honnan? Miért nem vettem észre?

  - Szóval… Láttad – állapítottam meg. Nem tudtam jobb reakciót kipréselni magamból. Csak álltam ott, mint akit leforráztak. – Mennyit? - kérdeztem, de láthatólag nem voltam eléggé érthető, legalábbis értetlen arckifejezése ezt sugallta. – Mennyit láttál? – tettem fel a kérdést ismét, és úgy tűnt, ezúttal felfogta.

 - Annyit, hogy elhúzódtál, felpattantál, és elszáguldottál mellettem, észre sem véve engem, Seung Jun pedig csak furcsán nézett utánad – felelte készségesen, mire felsóhajtottam. Megnyugodtam, hogy legalább a beszélgetésünket nem hallgatta ki, na, nem mintha bármi különleges lett volna benne. Egyszerűen ez csak egy olyan intim pillanat volt kettőnk számára, amiről nem akartam, hogy bárki más tudomást szerezzen. Meg akartam tartani magamnak az emléket, amikor bevallotta, hogy fontos vagyok neki, még ha nem is úgy, ahogy ő nekem.

 - Értem. Köszönöm, hogy őszinte voltál – mondtam még színtelen hangon, majd továbbsétáltam. Már nem volt messze a lakásom, így Min Ki hiába próbált beszélgetést kezdeményezni, egyetlen megszólalására sem reagáltam. Egyszerűen csak egyedül akartam lenni.

Őszintén, nem gondoltam volna, hogy akiért anno közel egy évig eszeveszettül rajongtam, ennyire tud nyomulni az emberre. De nem az a frusztráló erőszakoskodás volt, inkább az, amikor az ember nem akar társaságban lenni, de ő mégis ott van.

Ami viszont legvégül betett, az volt, amikor elkezdett énekelni.

 - Good bye, baby, good bye, baby* – zendített rá, mire hirtelen megálltam, és felé fordultam.

 - Figyelj, Min Ki, én bírlak, a dalaitokat is szeretem, de azért jöttem ki a dormból, mert egyedül szerettem volna lenni, gondolkodni akartam, és ez így nem megy. Az még csak-csak rendben van, ha csendben sétálsz mellettem, de nem így. Szóval légy szíves, vagy hallgass el, vagy menj el – fakadtam ki, mire meglepetten nézett rám. Valószínűleg nem gondolta, hogy ilyen is tudok lenni, és abban a pillanatban nagyon közel álltam ahhoz, hogy hisztérikus kiabálásba kezdjek. Nem tudtam mit kezdeni a helyzetemmel, nem akartam visszamenni a lakásba, hogy Seung Jun szemébe nézzek, és Rennel sem akartam lenni. Csak el akartam volna tűnni a világból, vagy legalábbis minél messzebb Szöultól, akár még haza is utaztam volna Magyarországra. De nem futamodhattam meg a problémáim elől, így próbáltam a lehető legjobb megoldást találni mindenre.

 - Ne haragudj – hajtotta le a fejét. – Csak fel szerettelek volna vidítani valahogy, mert nagyon rossz nézni, ahogy tépelődsz – magyarázkodott, majd egy ideig csendben nézett engem. – Szereted Seung Junt, igaz? – kérdezte, mire meglepődésemben eltátottam a számat.

Ennyire nyilvánvaló lenne? – futott át az agyamon, ahogy próbáltam valamit kivenni a szemeiből. Valami gondolatot, bármit.

 - Honnét veszed? – kérdeztem végül, amikor rájöttem, hogy túl jól vág pókerarcot ahhoz, hogy bármit is kiolvassak belőle.

 - „Nem lehet, hogy ő is érez irántam valamit, ugye?” – imitálta a hangomat, idézve a mondatot, amit még a padon motyogtam magam elé. Az arcom felvette a vörös árnyalatait, és lesütöttem a tekintetem. – Meg egyébként is, rád néz az ember, és már tudja, hogy szerelmes vagy. Ábrándos tekintet, elbambulsz, akárhányszor látod, és még sorolhatnám. Az a csoda, hogy neki még nem esett le – nevette el magát, mintha jól szórakozna a helyzetemen.

 - Nos, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem. Akkor én mennék is – morogtam még, majd elindultam tovább az úton. Pár lépés után azonban megcsörrent a telefonom. Anna nevét jelezte ki, így azonnal felvettem.

 - Mégis merre vagy? – hallottam meg Seung Jun dühös hangját, mén mielőtt bármit is mondhattam volna. Meglepődtem, hogy nem Anett szólt bele, azonban felháborított az, ahogy beszélt.

 - Mit érdekel? – kérdeztem vissza flegmán. Kicsit talán azért, amit Min Ki mondott, kicsit mert utáltam, amikor számon kért valamiért, nem számított.

 - Aggódom érted, azért. Basszus, Kriszta, mi lenne, ha akár csak egyszer is hallgatnál rám? Nem biztonságos egyedül mászkálni az utcán az éjszaka közepén! – szidott le, mire azonnal reagáltam.

 - Nem vagyok egyedül, most boldog vagy? – kérdeztem még, majd kinyomtam. – Mit szólnál, ha sétálnánk még egy kicsit? – villantottam Renre a lehető legmeggyőzőbb mosolyomat, amire abban az idegállapotban képes voltam. Már csak dacból sem állt szándékomban hazamenni hajnali egy előtt, így el kellett valamivel ütnöm az időt.

Csak sóhajtva csatlakozott hozzám, de nem szólt semmit, egészen addig, amíg vissza nem értünk a parkba. Gondolom sejtette, hogy Seung Junnal beszéltem, és miatta nem állt szándékomban visszamenni a dormba.

 - Mit szólsz hozzá, ha jövő pénteken elmennénk egy buliba? – kérdezte végül megállva és felém fordulva, arcán hatalmas mosoly játszott. – Nincs messze, és olyankor ott van egy csomó előadó, AOMG-sek, G-Dragon, CL, meg a többiek. Gondolom, elég sokat hallottál róluk, mióta itt vagy – mondta, mire bólintottam.

Kicsit dobott a hangulatomon a lehetőség, hogy ilyen neveket ismerhetek meg, így belementem.

 - Az nagyon jó lenne. Elfogadom a meghívást – villantottam rá egy izgatott vigyort.

Most, hogy ismét a parkban voltunk, ezúttal nem ültünk le a padra, hanem elkezdtünk sétálni. Csak róttuk a kikövezet utat, fel-alá, miközben a lehető legváltozatosabb témák kerültek terítékre, kezdve attól, hogy milyen zenéket hallgatok, egészen a politikáig.

Már egy kis ideje csendben voltunk, mikor észrevettem, hogy valami nagyon foglalkoztatja.

 - Mit szeretnél kérdezni? – vontam fel a szemöldököm, miközben felpillantottam rá.

Jól esett őt jobban megismerni, pláne, hogy ő volt az első kpop idol, akiért rajongtam. Ugyan már nem nevezhetem magam a rajongójának – nem, csak mert személyesen is ismerem, hanem mert már nem úgy gondoltam rá, mint sztárra, inkább, mint emberre -, attól még izgatottá tett, hogy beszélgethetek vele, hogy megtudhatok róla dolgokat, és örültem, hogy ő is kíváncsi rám.

 - Hogyan ismerkedtél meg Seung Junnal? – bökte ki végül, mire elnevettem magam.

 - Komolyan ezen gondolkodtál ennyit? – kuncogtam, majd készségesen válaszoltam is. – Instagramon rám írt, egy olyan profilról, amit senki sem ismert. Igazából teljesen véletlenül esett rám a választása, az én nevemet látta meg, amikor beszíveztem az egyik képüket a KNK oldalán. Elkezdtünk beszélgetni, és egy idő után felfedte, hogy ki is ő valójában. Addig teljesen névtelenül ment a beszélgetés, de attól kezdve sokkal közelebb kerültünk egymáshoz – magyaráztam lelkesen. Valahogy feldobott, hogy visszaemlékeztem a kettőnk kapcsolatának kezedére, amikor még minden a legnagyobb rendben volt. Amikor még csak barátságot éreztem iránta. Amikor még… Nem akart megcsókolni.

 - Szóval te minden idegennel leállsz beszélgetni, aki üzenetet ír neked? – kérdezte kicsit meglökve a vállam. Tudtam, hogy csak ugrat, így nevetve bokszoltam bele a karjába.

 - Hát persze – feleltem ironikusan. – Amikor egy hatvanéves bácsi akar velem társalogni, annak örülök a legjobban, nem tudtad? – röhögtem fel, a legkevésbé sem nőiesen. A kezdeti komorságom ellenére ekkorra már, úgy éjféltájban feloldódtam, és nem vettem komolyan a viccelődéseit. Sikerült ráhangolódnom annyira, hogy érezzem, mikor poénkodik és mikor beszél teljesen komolyan.

 - Tényleg? – komorodott el egy pillanatra az arca, de nem tudta tartani a fapofát, szinte azonnal nevetésben tört ki.

 - Persze! – nevettem vele együtt. Ezzel elvoltunk egy darabig, amikor pedig legközelebb az órára néztem, az hajnali fél egyet mutatott. – Szerintem lassan mindkettőnknek haza kéne indulnia. Holnap… vagyis ma már hétfő van, és dolgoznunk is kell.

 - Igazad lehet. Visszakísérlek a dormba, rendben? Nehogy történjen veled valami út közben – mondta, majd el is indult abba az irányba. Ebben a pillanatban jöttem rá, mennyire elfáradtam aznap, nem volt erőm tiltakozni ellene. Csak csendben ballagtunk egymás mellett, néha-néha összenézve és felkuncogva, mintha tilosban járnánk. Mikor ezt felvetettem neki, csak nevetve annyit mondott:

 - Ki tudja, lehet, hogy holnap reggel címlapon leszünk, mint a sztárvilág szenzációpárja.

Ezen hangosan elröhögtem magam. Elég vizuális típus vagyok, így könnyen elképzeltem, ahogy az újságok a rólunk készült paparazzi fotókat mutatják a borítón.

 - Ne viccelődj ezzel, még a végén bekövetkezik – reagáltam. 

Viszonylag hamar odaértünk az épület elé. Felé fordultam, hogy elköszönjek, amikor hirtelen megölelt.

 - Mi a…? – löktem volna el magamtól, de erősen szorított, majd a fülemhez hajolt.

 - Seung Jun minket néz. Csak tegyél úgy, mint a visszaölelnél.

 Érezhetően nagyon élvezte a helyzetet, legalábbis éreztem a mellkasát rázkódni a nevetéstől.

 - Csak viccelsz, ugye, Ren? – kérdeztem kissé megrettenve, és még erősebben feszítettem neki kezem a mellkasának.

 - Nem, nem viccelek. Kíváncsi vagyok a reakciójára – felelte, mire felsóhajtottam és én is lezseren átkaroltam.

 - Ha megharagszik rám, a te hibád lesz – morogtam kissé feszülten.

 - Majd elmondom neki, hogy az én ötletem volt, ha összejöttetek. – Éreztem, hogy vigyorog. A szavai képtelennek hatottak, hiszen Seung Junnak barátnője volt. Meggondolatlanság volt tőle ezt kimondani, bár nem tudta, hogy neki már van valakije.

 - Nem fogunk. Van barátnője. – Erre a két szóra megdermedt és elvált tőlem.

 - Komolyan? – lepődött meg, de válaszolni már nem volt időm.

 - Mégis mit csináltok? – hallottuk meg Seung Jun visszafojtott hangját. Valószínűleg nem akart kiabálni az éjszaka közepén, de még így is érzékelni lehetett a tekintetéből sütő dühöt és a sötétben is ki lehetett venni a feszülten egy vonallá préselt ajkait.

 - Elköszönünk egymástól. Vagy már ezt sem lehet, és megint elrángatod a közelemből, Seung Jun? – kérdezett vissza szarkasztikusan Min Ki, mire csúnya pillantást vetettem felé. – Nem ölelhetem át a barátomat egy kellemesen együtt töltött este után?

Biztos voltam benne, hogy direkt fogalmazott félreérthetően. Fogalmam sem volt, mi a célja ezzel az egésszel, de átkarolta a vállamat, én pedig csak csendben figyeltem, mi fog kisülni ebből.

Köszönöm, hogy elolvastad, kérlek, hagyj nyomot magad után!